kép: Krumpli Béla
Zsolnay Vilmos élete annyira szövevényes, izgalmas és példamutató, hogy azt egy kiállítás semmiképpen nem tudja bemutatni. Pécsett, a Zsolnay negyedben az egyik tárlat a család történetével is foglalkozik, és bár természetesen ez is igen hiányos, a célját mindenképpen eléri: az ember, ha kilép onnan, alig várja, hogy mihamarabb könyvtár és internet közelébe kerüljön, hogy minél többet megtudjon Zsolnayról, a gyárosról, a családról, meg hát persze a porcelánról.
A Zsolnay család - forrás: ertekmentok.hu
Az egyik legérdekesebb könyvet a témában Zsolnay egyik lánya, Teréz kezdte el írni, majd az ő lánya, Margit fejezte be. A könyv írott és íratlan emlékeken, leveleken, elbeszéléseken alapszik, a gyár keletkezésétől az államosításig. A családnak 1948-ben néhány óra alatt kellett elhagynia a gyár területét, mindössze néhány bőröndöt vihettek magukkal. A rendszerváltásig hivatalosan nem is léphették át a gyár kapuját, nevüket titkolniuk kellett. A gyárat soha nem kapták vissza. Bár ennek nem vagyok szakértője, de az az érzésem, hogy a Zsolnay családdal való viszonyát a mai napig nem tisztázta sem a város, sem az ország...
kép: Krumpli Béla
Zsolnay Vilmos tehetséges kereskedő volt Pécs városában, eleinte saját boltja, majd üzletháza volt a belvárosban, amelyet nagy kedvvel vezetett. Tette ezt annak ellenére, hogy ifjúkorában festő szeretett volna lenni, ám a művészi életformát a szülei túl kockázatosnak találták.
kép: Krumpli Béla
Vilmost teljesen lekötötte a boltja és családja, ideje se volt nagyon másra, mégis – részben azért, mert nem bírta elviselni szülei szomorúságát -, bátyja segítségére sietett, amikor Ignác kezei alatt majdnem tönkrement az agyagmanufaktúra. Átvette tehát a kis üzemet, és megegyezett Ignáccal, hogy ha rendbe jönnek a dolgai, visszatér Pécsre, és visszaveszi a manufaktúrát. Vilmos így kezdte el 37 évesen kitanulni a fazekasságot. Nappal dolgozott a boltban, estéit a családjával töltötte, majd bement a város szélén lévő gyárba, hogy az ottani mesterektől megtanulja a fazekasság alapjait. A legjobb tudása szerint intézte a manufaktúra ügyeit is, teljes erőbedobással kezdte el fejleszteni a műhelyt és a területet is. Két év után már annyi terv volt a fejében, hogy kérvényezte a gyárrá alakulásukat.
A Zsolnay-gyár - forrás: ertekmentok.hu
Ignác soha nem tért vissza Pécsre, Vilmosból pedig gyáros és fazekasmester lett, aki egész életében kísérletezett, kereste, kutatta az újabb technikai megoldásokat, az egyre jobb anyagokat.
A sikerek a következő években ugyan nem maradtak el, de mindenért keményen meg kellett dolgoznia. Egyik levelében így írt erről: „Ha nem szoktam volna meg, hogy mindent lépésről lépésre, nehéz küzdelem árán érjek el, már rég elvesztettem volna a kedvemet. Így azonban, ha időnként új remény, új cél serkent, habozás nélkül haladok tovább a magam útján."
Kályhacsempe-motívum - kép: Krumpli Béla
A gyárat és a Zsolnay nevet megismerték külföldön is, termékeik lassan az egész kontinensen keresettek és népszerűek lettek.
1877-re meghozta eredményét a rengeteg kísérlet, kutatás, és készen lett a magastüzű zománctechnika. Lánya visszaemlékezéseiben azt írja, ez volt a legsajátosabb, legegyénibb alkotása Vilmosnak, amellyel kivívta az egész világ keramikusainak és szakembereinek a csodálatát és elismerését.
kép: Krumpli Béla
A párizsi világkiállításon, bár a magyarországi konkurencia mindent megtett annak érdekében, hogy Zsolnayék hitelét rontsa, a gyár megkapta a kiállítás nagydíját, és Vilmos francia becsületrenddel tüntették ki. Öröme leírhatatlan volt volt. Megerősödött benne a hit, hogy lehetőségi határtalanok, és akaraterővel minden álma megvalósítható.
Közben a család élete teljesen összefonódott a gyáréval: túl azon, hogy felesége mindig mellette állt, hitt benne és támogatta, Vilmos gyerekei is, sőt, később a lányok férjei is a gyárnak dolgoztak. Volt olyan év, amikor 76 új forma és 302 új díszítés készült, a régiekkel együtt összesen 518 új dekort alkalmaztak.
Kályha-szemek - kép: Krumpli Béla
A gyár életében újabb mérföldkőnek számított az 1891-év, amikor elkezdődött az eozin korszak. A technikát Wartha Vince, neves vegyészprofesszor segítségével kezdték el fejleszteni, majd Vilmos további 4388 receptet jegyzett le.
Vilmos halála után a gyár a család tulajdonában maradt. Azért, hogy a Zsolnay név fennmaradjon, Vilmos egyetlen fia, Miklós, akinek nem voltak saját gyerekei, a saját nevére íratta nővére gyerekeit. Az örökösök több generáción át, a nehézségek, világháborúk, válságok ellenére mindent megtettek, sokszor saját vagyonukat áldozták fel, és életüket tették fel, hogy a gyár ne menjen csődbe.
Köcsögök a Rózsaszín gyűjteményben - kép: Krumpli Béla
Az államosításkor a család szinte semmit nem tudott kimenteni, az új, önjelölt "tulajdonosok" pedig ész nélkül törtek össze nagyon sok mindent a berendezésből. Minták, formák, Ezért is felbecsülhetetlen értékűek azok a gyűjtemények, amelyekből most kettő is látható a Zsolnay negyedben.
Az egyik Winkler Barnabás rózsaszín gyűjteménye. Zsolnayék az 1880-as évek elején kezdtek el kísérletezni a rózsaszín mázzal, amely annyira megnyerte a közönség ízlését, hogy hosszú éveken át ezzel a mázzal vontak be minden edényt, a játékedénykéktől a zsírosbödönökig, a mosdó- és étkészletektől a hamutartókig. Rózsaszín edények háromszázharminc különböző formában és nyolcszáznegyven nagyságban és kivitelben készültek.
Még több köcsög a Rózsaszín gyűjteményből - kép: Krumpli Béla
Winkler Barnabás „rózsaszínek” iránti szeretetét és gyűjtőszenvedélyét egy családi örökségből hozzá kerülő boroskancsó ébresztette fel. Ennek eredménye a most bemutatott, ezer darabot meghaladó együttes.
Hétköznapi használati tárgyak a Rózsaszín gyűjteményben - kép: Krumpli Béla
A másik Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 600 kerámiatárgyból álló Zsolnay-gyűjteménye. Darabjai a gyár 40 évét átölelő (1870–1910) időszakának termékei. Gyugyi Amerikában vált szenvedélyes gyűjtővé, a tárgyak hosszú utat tettek meg, míg méltó helyre, az erre a célra átalakított, szecessziós Sikorski-villába kerültek.
