Miskolc belvárosa - kép: Krumpli Béla
Miskolcról, úgy a városról általában, én még nem hallottam jót, Miskolcot a kedvenc városok között emlegetni nem divat. Ha azt mondom Miskolc, azt mondod Avas, és ezzel mindketten tudjuk, hogy több szót nem érdemes vesztegetnünk rá.
Valahogy hasonló gondolatokkal érkeztünk mi is a városba, pusztán átutazóként. A helyi újság gyors beszerzése után már fel is ültünk a villamosra, és indultunk Lillafüred irányába. Örültünk, hogy a villamos gyakorlatilag átszeli a várost, így jól megnézhetjük a rettenetet, de nekünk, szerencsénkre, nem kell abban részt vennünk. Aztán hamar kiderült, hogy mekkorát tévedtünk.
A nyaralást azonnal újraterveztük, beiktattunk egy miskolci napot, ami persze csak fél nap lett, abban is volt piacozás (mert az nekem kell), gyaloglás a majdnem pusztában (mert rosszul mértük fel a távolságokat), ebéd (mert éhesek voltunk) és még Miskolctapolca is. És bármilyen hihetetlen, Miskolcra ennyi ma már nagyon-nagyon kevés.
Az már a villamosból látszott, hogy csak a fő utca megér egy sétát, a maga sajátságos formájú átjáróházaival, azok kis belső udvaraival, terecskéivel, kávézóival. Aztán a városban sétálva kiderült, hogy a Szinva patakot is rendbe tették, annak partján, egy egykori parkoló helyén, a belvárosban alakították ki a miskolciak egyik kedvelt terét, a Szinva teraszt. Úgy egyáltalán, az látszik a városon, hogy átlépett saját zavaros, sokszor ráerőszakolt identitásán, és a sok erőltetett fejlesztés után igyekszik megtalálni önmagát. Nem is akárhogyan.
Diósgyőr, Vasas Művelődési Központ - kép: Krumpli Béla
Miskolcnál a 19 század végéig Diósgyőr is jelentősebb településnek számított, de a 20 század elején sem volt több, mint egy kisváros. A régió központja Trianonig Kassa volt, Miskolc szerepe ezt követően növekedett meg. A városra rászakadt a feladat, ami a II. világháborút követően csak növekedett. 1949-ben összevontak 11 települést*, így az ország második legnagyobb városává vált, a köztudatban Miskolc egyenlővé lett a nehéziparral és a lakótelepekkel. A mesterséges fejlesztés a rendszerváltáskor megakadt, a város elvesztette gazdasági fontosságát. Ott maradt egy csomó kiüresedett gyárépülettel, a szocializmust ünneplő szoborral és egyéb emlékkel. És bármit is tesz Miskolc, az ő történetébe már végérvényesen beleépült az elmúlt húsz évet megelőző negyven év is.
Szinva-terasz - kép: Krumpli Béla
A városnak nem kis feladatot jelentett kigondolni, milyen utat választ a továbblépésre. A város központja egy kisvárosnak épült, ám ma egy nagyváros központjaként kell szolgálnia. Nincs hagyományos főtere, ezt a szerepet a nyolcvanas éveke elején sétáló utcává alakított Széchenyi utca látja el. A belvároson átfolyó Szinva patak partján valaha létezett egyfajta közösségi élet, ám az iparosítás következtében a patak vize szennyvízzé vált, amit aztán inkább befedtek.
A városban az utóbbi években nagyszabású rehabilitáció kezdődött. Felújították és meghosszabbították a várost átszelő villamosvonalt, felújították a Széchenyi utcában a házak többségének homlokzatát. Megújult a város egyik fő vonzerejének számító, miskolctapolcai Barlangfürdő, és jelenleg zajlik a Diósgyőri vár rekonstrukciója is. Azt ígérik, 2014-re a rom helyett egy, a régi kort idéző Diósgyőri Várat kereshetnek fel a látogatók. Idén tavaszra elkészül a fő utca teljes burkolat cseréje, és tervek születtek az Avasi kilátó felújításra is.
A város bevállalta, hogy csatlakozik a nemzetközi Green City Mozgalomhoz, ami igen komoly vállalásokat jelent a város számára, ám egyelőre úgy néz ki, tartja magát ezekhez.
Miskolcból tehát nem láttunk túl sokat, de amit igen, az meggyőzött bennünket, hogy hamarosan vissza kell térnünk a városba. Egyszer télen, hogy színházba is el tudjunk menni, és aztán nyáron, mert túl azon, hogy oda már tényleg nagyon közel van a pisztrángtelep, ilyen almákat is lehet kapni a piacon:
Tíz éve szeretnék ilyet enni, de Budapesten még soha nem láttam. Könnyen sérülő, barnuló nyári alma, gondolom, nem éri meg elhozni a piacra, nem mutatna jól a pulton.
Ráadásként itt olvasható egy remek blog Miskolcról.
