Szombathely, Fő tér a Szentháromság szoborral - kép: Krumpli Béla

Még huszonnégy órája sem voltunk a városban, amikor kikiáltottak bennünket illetéktelen személyeknek. Igaz, picit tettünk érte, a városnézésnek ugyanis egy szokatlanabb módját választottuk, miután kiderült, hogy itt is, akárcsak Kőszegen, nagyjából majdnem minden zárva van.

Pedig tulajdonképpen nem tettünk semmi mást, csak ahova be lehetett menni, ahova volt értelme bekopogni, bekiabálni, mi oda bementünk, bekopogtunk, bekiabáltunk, mert arra számítottunk, hogy ha már szóba áll velünk valaki, félig nyert ügyünk van, mert oda bekönyörögjük magunkat. Az akció eredményes volt, mert ugyan így sem jutottunk be mindenhova, de jóval többet láttunk, mintha elhittük volna, hogy ahova ki van téve a zárva tábla, ott nem is érdemes próbálkozni.

Szóval volt olyan hely, ahol csak az udvarig jutottunk, és ablakréseken keresztül láttunk parányi részleteket az éppen készülő kiállításról, ami annyira titkos volt, hogy még a facebookra sem tehettek ki örömködő képeket, hogy hurrá, már csak néhány nap, és kész. Aztán volt olyan hely, ahol megkértek, hogy menjünk vissza másnap, mert magányos látogatókat nem, de csoportokat fogadhatnak, és akkor lesz egy. Jártunk olyan épületben is, ahol meglepődtek, hogy pont rájuk vagyunk kíváncsiak, de nagyon kedvesen körbevezettek, és megmutattak sok mindent. És persze volt olyan, ahova nem jutottunk be, mert vagy engedélyt kellett volna szereznünk, vagy annyira zárva volt, hogy nem is volt ott senki. És persze, a nagy keresésben, az egyetlen múzeumba, ami biztosan nyitva volt, itt sem jutottunk el.

Március elején nyílt meg az Iseum - kép: Krumpli Béla

A városnézés mindenképpen szokatlan módon kezdődött, miután mondták, hogy menjünk be a  Fő téren lévő OTP-be, érdemes. Nem nagyon értettük a dolgot, de bementünk, és így láthattuk a Borostyánút egyik legépebben fennmaradt részletét, ami azért úszhatta meg, mert ráépítettek egy lakóházat, amit aztán kiszemelt magának egy bank, és amikor kiderült, hogy micsoda kincs rejtőzik az épület alatt, láthatóvá, látogathatóvá tette. Ott látható, 6 méter széles, bazaltburkolatú Borostyánkőút Savaria belvárosát átszelő egyik szakasza. Az úthoz nyugat felől csatlakozik egy keskenyebb utca; a kereszteződésben megnyitott útburkolat alatt előtűnik a város szennyvízrendszerének egy csomópontja. Az ókori római tökéletesség igen szép példája, semmiképpen nem érdemes kihagyni. Ha a bank nyitva van, szabadon be lehet menni, senki nem fog meglepődni.

Aztán hatalmas mázlival jutottunk be a Smidt múzeumba, itt csatlakozhattunk egy csoporthoz. dr. Smidt Lajos Érsekújváron született, majd két főiskola - az orvosi és zeneművészeti - elvégzése után az anyukája tanácsát követve döntött az első hivatás mellett. 

Régiségtár - kép: Smidt-muzem.hu

A mindent-gyűjtés szenvedélye 8 éves korában kerítette hatalmába. Apró kavicsokkal, csigaházakkal kezdte, de megtartott mindent, ami a birtokába került. Soha nem vált meg egyetlen tárgytól sem, azokat nem cserélte és nem adta el, holott voltak olyan időszakok az életében, amikor nem csak neki, de a családjának is nélkülöznie kellett. A tárgyak azonban szentek és sérthetetlenek voltak. A kb 40 ezer darabból álló gyűjteményt 1968-ban adományozta a városnak, a múzeum 1971-ben nyílt meg. A múzeumot ma egy alapítvány kezeli, igencsak példás, irigylésre méltó módon. A műemlék épületet belülről felújították, a kiállítást az alapító elképzeléseinek megfelelően alakították ki. Kellőképpen interaktív, meg- és kitapintható tárgyakkal, gyerekeknek apró elfoglaltsággal: lehet satírozni, nyomdázni, és persze rácsodálkozni az elképesztő mennyiségű, és érdekességű tárgyra. Például a törpekecskemúmiára, Savanyú Jóska betyár duplacsövű pisztolyára.

Külön élmény megtapasztalni az ott dolgozó muzeológusok hozzáértését, valamint rajongásukat, és büszkeségüket a gyűjtemény iránt. Nem tudtunk olyat kérdezni, amire ne érkezett volna válasz. Anekdotákat meséltek, felhívták a figyelmünket apró részletekre, amit magunktól esetlen nem vettek volna észre. Meséltek a szenvedélyes doktor úrról, és örültek, hogy mindezt megtehetik. Ha arra járnak, mindenképpen több órás programra készüljenek, és kérdezzenek bátran. Csoda történeteket lehet megtudni.

A szombathelyi Káptalani palota és levéltárba is bekopogtunk, ahol meglepődtek ugyan, de azonnal megmutatták a márványtermet, az egykori pazar berendezés néhány megmaradt darabját. Megismertük az épület történetét, mindezt egy nagyon hozzáértő, lelkes fiatalembernek köszönhetően, akiről végül azt is elfelejtettük megkérdezni, hogy ki ő. Annyit tudunk, hogy ha valakit érdekel az épület, Balázst keresse.

Megnéztük a Szent Márton emlékkiállítást a róla elnevezett látogatóközpontban. Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában, pogány családban. Huszonkét évesen, Franciaországban keresztelkedett meg, majd egy álom hatására hazatért, és Savariában kezdte el terjeszteni a kereszténységet. Missziós munkája szülőföldjén nem volt zavartalan, végül az ariánusok a keresztény hitet bátran hirdető Mártont elfogták, megvesszőzték és elkergették Saváriából.

Előbb Itáliába, majd Galliába ment, remete lett. Élete legfőbb céljának a keresztény hit terjesztését tartotta. Sokat utazott, térítette a pogányokat, megszervezte a hitközségeket. Egyházközségeket létesített, amelyek később vallási központokká váltak. A megtérített vidékekre elküldte tanítványait, hogy folytassák a keresztény hit megszilárdítását. Életét csodák sora kísérte: betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, ördögtől megszállottakat szabadított meg. 397. november 8-án halt meg, Toursban helyezték örök nyugalomra.

A Szent Márton templom egyik hasonló nevű kápolnájáról a legenda úgy tartja, hogy Szent Márton szülőháza fölött áll. A templom mellett lévő temető kétezer éves múltjával  Európa egyik legrégibb folyamatosan üzemelő sírkertje.

Amit sajnáltunk, de nem láthattunk: a Püspöki, Palotát, abban is a Sala Terrena-t, Magyarország első múzeumát, de nem engedtek be az Egyházmegyei könyvtár épületébe sem, ahol korábban a város első nyomdája működött - magyarul itt nyomtatták ki először Mikes Kelemen: Törökországi levelek című művét. Az Iseumnak csak az udvaráig jutottunk, az azóta már megnyílt, állítólag nagyon jó és látványos kiállítással.

Szonáta presszó - egy darabka nyolcvanas évek

Részünk volt egy igazi időutazásban, a zsinagóga mellett, a Bartók Béla hangversenyterem aljában található Szonáta kávézóban. Igazi, belesüppedős, piros plüssfotelek, félhomály, szeparé, Csak füst nincs már szerencsére, helyette viszont időutazás van, aki szereti az ilyet, feltétlenül keresse meg.

Kiemelkedő kulináris élményben itt sem volt részünk, viszont többször jártunk a Öreg posta söröző és étterem, Prágát felidéző helyen. A központ tőszomszédságában levő étteremben korrekt fogásokat kínálnak korrekt áron, állítólag este 9 után táncolni is lehet. Ez utóbbit nem próbáltuk, de nappal is jó menekülőhelynek bizonyult, amikor a metsző szélből elegünk lett. Vigyázat, ebédkor tele van!

Ebédidőben az Öreg postában - kép: Krumpli Béla